máj 14 2010

A színes város

A szocializmusban mindenki azt mondta, a város szürke, a házfalak üresek, az életünkből eltűnt a remény. Pedig ugye az hal meg...
A kapitalizmusban szerencsére már semmi sem a régi. Csupa szín, életerő, grafika.

 

Tegyük fel, szoláriumot keresünk a közelünkben. Mert ránkfagyott a februári sápadtság. És hopp, amint kitesszük a lábunkat, máris szembetaláljuk magunkat egy szép nagy szoláriummal. A kiwissel. Neve is van, Kiwisun.
A fejlődés szembeötlő. A Margit körúti szürke épület alsó szintje üdezöld, szinte hívogatja a szemlélőt, s jól megfér a szomszédos bankfiókkal. Mindez, a múlt és a jelen szimbiózisát jelképezi. Egy ilyen portál elképzelhetetlen lett volna a 80-as években, hiszen még a kiwi szót sem ismertük, nemhogy ilyen szép zöld festéket szerezhettünk volna, még a Vasedényből sem.
A Kiwisun a szabadság jelképe. Az én boltom, azt teszek, amit akarok, úgy szépítem, ahogy nekem tetszik. Ha zöldet akarok, akkor zöld lesz minden. Ha piros, akkor piros. Ráadásul EU-konform. Egészséges. Csak arra kell vigyáznom, a kiwi ne lógjon át a bankba. Mert az a falfelület az övé. Az én szabadságom addig terjed, ameddig más szabadságának nem árt. Hát ki ne örülne télen-nyáron szép nagy kiwiknek Budapesten. Állítólag ez a gyümölcs a vérnyomásra is jó hatással bír. És megnyugtat, mert zöld. És szépen is hangzik: Apukám, leszaladok a kiwibe, addig mosogass el, mondja az ifjú feleség a háza urának.
Ma Budapesten tombol a szabadság érzése. Szerencsére kekec hivatalok, engedélyek nem nehezítik a szellemes vizuális megfogalmazásokat, art-dekósok, designerek paradicsoma a város.
És már nem is szürke?


A bejegyzés trackback címe:

https://pergokepek.blog.hu/api/trackback/id/tr991939566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

macibarcelona 2010.05.20. 20:08:11

Kérdésem, hogy nem túl finoman ekézi-e a poszt a vizuális szemetet? - mert szerintem undorítóak ezek a kiwiizék, meg a kilós ruha táblák, meg a szép kidolgozású tölgyfa kapukra szórt tegek. Szívesen látnék több izgalmas grafitit vagy Street Artot a városban, mint ezeket franchise system boltokat.
süti beállítások módosítása