A szocializmusban mindenki azt mondta, a város szürke, a házfalak üresek, az életünkből eltűnt a remény. Pedig ugye az hal meg...
A kapitalizmusban szerencsére már semmi sem a régi. Csupa szín, életerő, grafika.
Tegyük fel, szoláriumot keresünk a közelünkben. Mert ránkfagyott a februári sápadtság. És hopp, amint kitesszük a lábunkat, máris szembetaláljuk magunkat egy szép nagy szoláriummal. A kiwissel. Neve is van, Kiwisun.
A fejlődés szembeötlő. A Margit körúti szürke épület alsó szintje üdezöld, szinte hívogatja a szemlélőt, s jól megfér a szomszédos bankfiókkal. Mindez, a múlt és a jelen szimbiózisát jelképezi. Egy ilyen portál elképzelhetetlen lett volna a 80-as években, hiszen még a kiwi szót sem ismertük, nemhogy ilyen szép zöld festéket szerezhettünk volna, még a Vasedényből sem.
A Kiwisun a szabadság jelképe. Az én boltom, azt teszek, amit akarok, úgy szépítem, ahogy nekem tetszik. Ha zöldet akarok, akkor zöld lesz minden. Ha piros, akkor piros. Ráadásul EU-konform. Egészséges. Csak arra kell vigyáznom, a kiwi ne lógjon át a bankba. Mert az a falfelület az övé. Az én szabadságom addig terjed, ameddig más szabadságának nem árt. Hát ki ne örülne télen-nyáron szép nagy kiwiknek Budapesten. Állítólag ez a gyümölcs a vérnyomásra is jó hatással bír. És megnyugtat, mert zöld. És szépen is hangzik: Apukám, leszaladok a kiwibe, addig mosogass el, mondja az ifjú feleség a háza urának.
Ma Budapesten tombol a szabadság érzése. Szerencsére kekec hivatalok, engedélyek nem nehezítik a szellemes vizuális megfogalmazásokat, art-dekósok, designerek paradicsoma a város.
És már nem is szürke?